Nem, Mihály, közömjük örik hajnót él Lívia.
Múlt heti számunkban Ipper Pál számolt be a Magyar Rádió és Televízió szimfónikus zenekarának egy hónapos amerikai tudnéjáról.
Most a zenekarral együtt utazott szólistákat, Kocsis Zoltánt és Ránki Dezsőt kérjük, elevenítsék fel egyik-másik élményüket, és beszéljenek tapasztalataikról.
Nos, ez a hosszú és valóban kimerítő turné milyen hatással volt két fiatal zongorab művésünkre?
Hogyan érezte magát Kocsis Zoltán ez alatt a turné alatt?
Nagyon jó szó volt, hogy kimerítő, ha ugyan nem is a szónak ebben az értelmében.
Rengeteg volt a buszutazás a turné alatt, és a viszonylag kényelmetlen buszok miatt nem nagyon, elég rosszul éreztük magunkat a buszban.
De érdekes módon, amikor koncertekre került a sor, akkor teljesen elfelejtettük a buszutazásnak a fáradalmait.
Olyan hatást tett ránk, hát elsősorban azok a monumentális koncerttermek, amikben játszottunk.
És hát maga ez az egész amerikai beállítottság, hogy már első napra rájöttünk, hogy itt nem lehet lazsálni, hogy így mondjuk.
És az egyetlen kélemetlen körülmény az volt, hogy nem tudtunk gyakorolni, mert a nagyobb helyeken is néha csak egy zongora volt, amin a koncert lefolyt.
Viszont néhány helyen tényleg tudtunk gyakorolni, és akkor Dezső barátommal sokat kétzongoráztunk.
És Renki Dezső számára mi volt a legnagyobb élmény?
Számunkra a legnagyobb élmény részben az, hogy láttuk a sziklás egységet.
Tehát egy tervészeti élmény.
Olvasmányokból is sokszorosan ismert és elképzelt látvány volt, mégis újszerűen hatott.
Azon kívül New York-ba több napot töltöttünk, és sikerült körülbelül megnézni a várost.
Melyik volt az a koncert, esetleg egy koncertet, aki lehet emelni, ahol úgy éreztétek, hogy a legjobban sikerült az előadás?
Részemről a Cleveland-i koncert sikerült a legjobban.
Ekkora sikerült, tulajdonképpen teljesen megszoknom az, hogy nem tudunk gyakorolni a napfolyamát, csak este jutunk zongorához.
Akkor is csak néhány percre tulajdonképpen.
Részemről pedig a Washington-i koncert a Kennedy Center-be.
Érdekes, hogy a zenekarnak a New York-i koncert volt a legjobb.
Tényleg nagyszerű volt a zenekar New York-ban.
Ott én sajnos nem voltam olyan jó.
De Washington-i koncertnél, amikor a zenekar nem volt olyan jó, akkor meg én voltam jó.
Ha most arról volna szó, hogy esetleg újra neki kellene kezdeni egy ilyen hosszú és fáradtó hangvecseny körüdhöz, mi volna a válasz?
Attól függ, mikor.
Hát, hogy kb. egy év utána, hiszen mindketten szívesen mennénk.
Na, két év után, két-három év után szívesen mennénk, hogy ne.
Most pedig hadd idézzünk néhány sort a New York Times kritikájából, amelyet Amerika vezető zenekritikusa Harold Schomberg írt.
A Magyar Rádió és Televízió szinfonikus zenekara feltétlenül elsőrangú együttes, amely a legjobb nemzetközi színvonalat képviseli.
Nagyon egységes hangzású a zenekar, kiváló szólalvezetőkkel rendelkezik, hangzásvilága sokszínű és gazdag.
Lehel György erőteljes, határozott karmester, aki az egész koncert alatt biztosította a zene folyamatát, annélkül, hogy lármás vagy ellenkezőleg sápat benyomást tenne.
Jelentős muzsikus egyéniséget éreztünk a pódiumon, annélkül azonban, hogy primadonnaként bármikor is saját magára akarta volna irányítani a figyelmet.
A kritikus végül a következő szavakkal fejezi be beszámolóját.
Ravel, Daphnis és Chloé svitjében a zenekar megmutatta, hogy valóban a legjobbakkal vetekszik.
Muszáj válaszolnia néhány kérdésre, hiszen a népszerűségi lista élén áll a legnépszerűbb magyar előadó művészek között.
Rögtön meg is kérdezem, hogy ösztönöz-e ez vagy Gától?
Szerintem inkább ösztönözünk Gától.
Nem tudom.
Inkább ösztönözünk.
Egy-egy koncertműsorát ki állítja össze, saját ízlése szerint, vagy pedig esetleg a Philharmonia állítja össze?
Hát igen, belföldön én állítom össze, hát aztán külföldön, amit kérnek. De hát azért ott is.
Van magának is kedvenc darabja?
Kedvenc darabom, hát sok kedvenc darabom van, rengeteg.
Nem tudnék válaszolni, rengeteg kedvenc darabom van.
Amit tök játszok, az mind kedvenc darabom.
Szokványkérdés, hogy mennyi ideig gyakorol.
De egy-egy mű, mennyi idő alatt készül el?
Úgy értem, hogy mennyi idő alatt gyakorolja be, és mennyi idő alatt érik meg?
Értem én, hát az teljesen változó.
Hát ez függ a darab nehézségétől, és függ, hogy milyen intenzitással gyakorlam.
Mert hogyha például tetszik nekem egy darab, akkor ezt képes vagyok egész nap csak azt játszani sokáig.
És akkor természetesen hamarabb tudom megtanulni.
De amihez kevesebb kedvem van, az hosszabb idő alatt készül el.
Hát például egy példa, csak Bartók második zongoraversenyét három hét alatt tanultam meg.
A lényegesen könnyebb első zongoraverseny pedig hat hónap alatt.
Érdekes kérdések vannak még a komoly zenét játszó Kocsi Zoltánhoz, hogy vajon szereti-e a könnyű zenét, vagy a jazzt?
Hát a jazzt is sokkal jobban szeretem, mint a könnyű zenét.
De a könnyű zenét is szeretem, hát tanzenét nevezzük így.
A jazzbe különféle kedvenceim vannak, hát ezek közé tartozik Miles Davis, Eero Garner és Oscar Peterson főleg.
És hát a könnyű zenébe, vagy tanzenébe is vannak kedvenceim, hát a Beatleyszek voltak, amik fel nem oszlottak.
Magyarországon az illéseket szeretem.
És hát az omegát szeretem, amíg fel nem oszlott, hát most már lokomotív.
Valahol jó muzsikát még ebben is.
A magyar zenei életben az utóbbi években sok fiatal, tehetséges, világviszonylatban is kiváló muzsikus tűnt fel.
Miben látja ennek az okát?
Hát erről sokat írtak már az újságokban.
Én ugyanabban látom az okát, mint amit megírtak.
Hát szóval abban, hogy nem a hangszer reneszánszal, hanem az, hogy az előttünk levő generációk életében egyszerűen vele szólt a háború.
És mi nyugodtabb és jobb körülmények között tudunk kifejlődni.
És kiváló pedagógusok.
Igen, kiváló pedagógusok. Hát engem Kados apál és Rados Ferenc tanít, de hát megemlíthetném Becher Mihály és Rajmos Péter nevét, kiváló pedagógusok vannak.
És van-e példakép?
Hát sok példaképen van. Hát csak hármat emelek ki ezek közül.
Az egyik Glenn Gould, akit nagyon szeretek.
A kanadai zongoraművész, a másik Vladimir Ashkenazy, a szovjet zongoraművész, illetve most Angliában él.
És hát minden felesz fiatal Slav Richter.
Köszönjük szépen, és még további nagyon-nagyon sok sikert kívánunk.
Voltán kedves a főiskola főigazgatóját is nagyon szereted?
Igen?
A Kovács Dénest. Nagyon szeretem.
Akkor maradj itt, ülj le, mert nem sokára ő is következik.